Édesanya, Nagymama, Feleség, Teri néni (Emődi Miklósné)
Gyertyaláng érték: 150
Jelenleg
150 gyertya ég, az eddig gyújtott 103915 gyertyából.
Az első gyertya: 2011. 03. 10. Gyújtotta: lányod Ildikó és családja.
"Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet. Egy simogató kéz, egy sóhaj egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet. Amit Tőlünk senki, soha el nem vehet. Egy a reményünk, mely éltet és vezet. Hogy egyszer majd találkozunk Veled! Örök álomra hajtottad fejed, S én itt maradtam árván. . . Hogy megőrizzem emlékedet. . . “Az Ő szíve megpihent a miénk vérzik, a halál fájdalmát csak az élők érzik” Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk. "
Úgy mentél el, mint a madár, Elköszönni már nem tudtál. Tied a csönd a nyugalom, Miénk a könny a fájdalom. " Ő volt a legjobb édesanya és nagymama. Mindig mindenki számíthatott rá. Nagyon szeretünk és nagyon hiányzol. Szép arcát gyengéd nap csókolja, Hozzáhajol az erdő lombja. Szél szelíd szava búcsúztatja, Felkészíti az útra, Ahonnan senki soha Nem küld jelet, nem tér vissza. Hiába várom, Tudom, örök a hosszú álom. " Hiányzik az érzés, egy szó, egy élet. Hiányzik minden, mi körülölelt Téged. Kedves melegséged, óvó karjaid. Szemed fénye, mosolygó ajkaid. . . Az égre nézünk, hol egy csillag ragyog. Mert tudjuk: őriznek Téged ott az angyalok. Elmentél messzire, távol a világtól. De szívünkben emléked örökké lángol. Perzselő tüze sokszor meg- megéget. Teremtőm, óvd meg Őt odafönt, nagyon kérlek. . . csak erre kérlek. Hirtelen halálod megtörte szívünket, de Örökké őrizzük drága emléked. Kegyetlen volt a sors, hamar elvett tőlünk, De szíved emléke örökre itt marad közöttünk. Örök az arcod, nem száll el a szavad, Minden mosolyod a lelkünkben marad! "
Drága Édesanyámnak
Drága Édesanyám, bár még szólhatnál, szívem szakad meg, hogy itt hagytál. Miért van az, hogy aki elment, nem jön vissza több é? Egy emlék marad csupán, de az élni fog örökké.
Akinek szerető Édesanyja nincsen, Nem lehet az boldog, semmiféle kincsben. Te a jóságodat két marokkal szórtad, önzetlenül adtál jónak és rossznak. Mindig egy célod volt, a családért élni, Ezt a halál tudta csak széttépni.
Oly szomorú Nélküled élni, Téged mindenütt hiába keresni. Téged várni, ki nem jön többé, Szeretni foglak mindörökké.
Míg éltél nagyon szerettelek, érted mindent elkövettem. A tehetetlen fájdalom iszonyú, csak egy dolog szolgál vigaszul, talán csillagként ragyogsz felettem, onnan is vigyázva minden lépésem.
Ma is úgy, mit régen, Ő volna a végső menedékem. Minden, ami fáj, szívem tépi, Elpanaszolnám sorra néki. S fejem vállára hajtanám, Ha élne még az Édesanyám
Nem integet többé az elfáradt kezed, Nem dobog értem jóságos szíved. Számomra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok!
Egész életen át dolgozva, csendesen éltél, most a bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél.
Amit a porba írunk, elfújja a szél, Amit a szívünkbe vésünk, az örökké él. Úgy mentél el, ahogy éltél, csendesen és szerényen. Drága lelked nyugodjék békében!
Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek. Nem az a fájdalom amitől könnyes lesz a szem, hanem amit egy életen át hordozunk csendesen.
Ez a gyertya most érted égjen, Ki fent laksz már a magas égben! Ki vigyázol rám onnan fentről, S lelkemhez szólsz a végtelenből.
Könnyes szemmel állok sírod felett szomorú szívvel őrzöm emlékedet. "Egy könnycsepp a szemünkben Érted él, Egy gyertya az asztalon Érted ég, Egy fénykép, mely őrzi emléked, S egy út, mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad."
