Dr. Markó Lajosné, született Polyák Mária 2021. január 28-án a hajnali órákban, pár hetes gyengélkedés után 91 éves korában örökre elaludt.

A kis Marija 1930-ban született Bajaszentistvánon szegény bunyevác parasztcsaládban. A bajaszentistváni elemi iskolában 6 éves korában tanult meg magyarul. Mint jó tanuló kislány Baján, a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Római Katolikus Polgári Leánynevelő iskolában tanult tovább.

Szüleivel és húgával a háborús évek nélkülözéseit a katymári Zélity nagyszülők tanyájáról kapott élelem segítségével vészelte át Bajaszentistvánon. A háború után, 1947-ben a Délszláv Nemzetiségi Szövetség meghirdette a szerb-horvát óvónői és tanítói képzést Pécsett, édesanyám az akkor alakult Délszláv Líceum és Tanító Intézetben megkezdte tanulmányait. Édesanyám Pécsett kollégiumba került és két év alatt szerb-horvát nyelvi képesítéssel kiegészített óvónői diplomát szerzett. A pécsi évekre a legnagyobb szeretettel gondolt vissza, ahol egy új világ nyílt meg előtte, a tudás, a zene és a művészetek iránti örök érdeklődés.

1950-ben férjhez ment dr. Markó Lajoshoz, aki szintén bajaszentistváni születésű, bunyevác származású, a falu egyik első értelmiségi végzettségű szülöttje volt, utóbb kandidátusi tudományos fokozatot ért el.

1950-55 között a pomázi szerb nemzetiségi óvodát vezette. 1955-ben férjével, lányával és fiával Budapestre költözött, ahol nyugdíjazásáig, 1982-ig, a Kertészeti és Szőlészeti Egyetem Ménesi úti óvodájában volt vezető óvónő. Az óvodában nevelkedő gyerekek iránti szeretetének és a szülők részéről történt megbecsülésnek köszönhetően mindig vidám és mosolygós pedagógus volt. Sok ismert személy, tudós, művész került ki az óvodai gyermekek közül, akikkel éveken keresztül tartotta a kapcsolatot. Örömmel látta időnként volt óvodását felnőttként a televízióban, és akkor azt mondta, hogy „ő is az én gyerekem volt”.

Nemcsak az óvoda „motorja” volt, de összetartotta a családját is. Fáradhatatlan volt, ha a gyermekeiről, és később az öt unokájáról,  majd négy dédunokájáról volt szó. Életének utolsó húsz évét lánya és veje családja körében töltötte, a sors nagy ajándékának tartotta, hogy minden nap megölelhette a legkisebb, három és egy éves dédunokáját.

Nemcsak pedagógusként végzett kiemelkedő munkát, de mint édesanya, nagymama és dédnagymama is kiválóan helyt állt. Jutka lányát és Gyuri fiát igazi, önzetlen anyaként nevelte, haláláig nagyon szoros kapcsolata volt gyermekeivel. Mária néni nagyon fiatalon, 44 évesen nagymama lett, 1974-ben megszületett Gergely unokája és ezzel egy teljesen új élet vette kezdetét. Férjével, Lajossal rajongtak Gergelyért, aki nagyon sok időt töltött a nagyszüleivel, egy kicsit az ő gyermekük is volt.

 Aztán, 7 év múlva sorra jött a többi unoka: Feri, Miklós, Péter és Panni. Az unokáknak meghatározó élmény volt a budatétényi nagyszülői házban töltött idő, a finom ételek, nagymama kedvessége és nagypapa következetessége és hatékony szigora.  Lajos bácsi 21 évvel ezelőtt váratlanul bekövetkezett halála megtörte Mária nénit, de vallásos igaz hite ezen átsegítette, valamint a gyermekei és unokái szeretete. Akkor költözött lánya lakásához közel, ugyanabba az utcába.

Ez a közelség, a mindennapi kapcsolat még szorosabbra fűzte gyermekeivel való viszonyt. Ennek a közelségnek volt még egy nagy öröme, a dédunokák, Lilivel és Julcsival való kapcsolat.

Meg kell említeni, hogy példaértékű volt Mária néni nyugdíjas aktivitása, minden nap főzött, aki hozzá „betévedt” nem maradt éhes. Naponta naplót vezetett, horvát és magyar nyelvű újságot olvasott és nagy TV néző volt, mindent tudott a világ eseményeiről. Naponta telefonon beszélt húgával Katus nenával, többször átbeszélték a közös, bajaszentistváni gyermekkor nélkülözését.

Életének nagyon fontos része volt a kertben való tevékenykedés. Leszámítva az utolsó két évet a család vidéki  kertjében fiatalokat meghazudtoló módon tevékenykedett és kertészeti tanácsokat adott.

A kert iránti szeretetét, a kertészkedést nemcsak gyermekei, de unokái is folytatják, ez az ő hagyatéka! Nemcsak vagyont lehet átörökíteni, de életszeretet, munkában való kitartást, türelmet és kultúrát is, mindezt Mária néni átadta.

Végül, de nem utolsó sorban gyakran mondta: „Szeret a Jóisten, mivel megadatott nekem, hogy minden nap megölelhetem a két legkisebb dédunokámat, Áront és Barnabást, csodálatos életet kaptam.” Ezekkel a szavakkal búcsúzott el az élettől.

Aki ismerte, kedves egyéniségét emlékét megőrzi.