Hangosan sivítva csörrent a telefon, mikor megtudtam nem szenvedsz már tovább.
A fájdalom a végtelen űrbe rántott, arcod kerestem, szükségem van rád!
Kit hívjak segítségül, ki hallgatja meg panaszom, a fájdalmat mi bennem ég? 
Te tudnád csak enyhíteni kínom, mint annyiszor tetted rég.
Az életem voltál. Mikor rászorultam te óvtál bajtól, fájdalomtól engem.
Most kire számítsak? Hová lettél? Látod mivé tettél, mivé lettem?
Most kínok kínját érzem mégis elmentél.

Hiába óvtalak késő volt bizony.A hosszú kínos órák mit átéltél velem tetted. Átadtad nekem minden bölcsességed és szereteted. 
Kezed gyenge simítását arcomon ha az álom elnyomott melletted.
Szemedből szomorúság és félelem könnye hullt,
Aztán így szóltál, :elfáradtam, mondd mit vársz?
És belül mélyen tudtam búcsúzni akarsz, de nem tudsz, engem sajnálsz.
Féltem minden reggel, reménykedtem nappal, és este mikor a sötét rám terült.Imádkoztam, sírtam, hogy ne fájjon semmi! És ez mind mibe került. 
Könnyek, könnyek, könnyek. Szívtelenség hogyha ezt hagyod!
Vígasztalj! Segíts! Nevess csak velem, mert bánatos és magányos vagyok! 
Bársony kezeddel cirógass meg újra, ölelj át szorosan és ringass kebleden! 
Cinkosan hunyoríts, mint régen tetted mikor becsaptál, és én rájöttem.
Ugye most is becsapsz?
A telefon sem cseng így soha már. Az egészet csak én álmodtam össze egy borzasztó, fáradt nap után.
De nem szólsz és nem kacsintassz többé, 
Hagytad magad és hagytál engem is
Vívódtál, terveztél, ígértél is sokat, hogy itt leszel, nevetsz majd...
De feladtad harcodat.
Arcod megnyugszik, kezed ellazul, az izmok nem feszülnek, nem gyötri fájdalom. 
De leleked tudom nyugtalan maradt, mert akkor éjjel mégis magadra hagytalak. 
Amit adtál mind magadból adtad, telhetetlen lelkem többet kér! 
Adj még! Adj sokat! Ölelj át az éjszakák alatt! 
Simogass, ringass ha elfáradok, nézz rám huncut szemmel ha dühös vagyok! 
Légy napom ha fázom, s árnyék ha hűsre vágyom!! 
Légy nevetés ha mosoly húzódik számon! 
Adj hitet ha gyenge bennem az, és hitet, hogy a halál nem igaz! 
Hogy a test akit most elengedek, nem az kit annyira szeretek! 
Éjjel álmomban újra szép leszel, mit nekem adtál sosem múlik el! 
Most pihenni kell, hát pihenni térsz, de közben velem vagy. 
Agyamban, szememben, a lelkem közepén, 
Most kínom is elviszed magaddal oda, ahol nyugalom vár és mindaz a csoda mit titokban hittünk. 
Most elengedlek, menj utadra végleg, nem maradhatsz tudom ez az út örök. 
Szeretet, féltés, fájdalom, öröm, 
Ezt mind tőled kaptam most megköszönöm!
Te leszel a mérce és a térkép, hogy hazataláljon hogyha tévelyeg, 
A SZERETET, a HIT és a REMÉNYSÉG... édes jó Apukám 
Isten veled!