Nyomasztó a csend, mely házunkat borítja, 
Az emlékek, s a fájdalom szívünket szorítja. 
Te mosolyogva nézed meggyötört arcunkat, 
Bár szólhatnál, s hallhatnánk bíztató hangodat.

Kérdeznénk, de fényképed nem válaszol, 
Mégis úgy tűnik, hogy itt vagy valahol. 
Csupán a képzelet az, amit szeretnénk hallani, 
De sem erőd, sem időd nem volt már elmondani. 

"Ne sirassatok, mert így kellett lennie,
Nehéz volt a teher, már nem bírtam cipelni. 
Hívott az Úr, nem mondhattam nemet, 
A kezébe tettem le örökre lelkemet". 

SOHA NEM FELEDÜNK APA!