"Óh, hányszor kell a sírra nézzünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk"
Sírunk, ha szeretteinkre emlékezünk,
hiszen annyi mindent kéne még mondanunk!

Térdet hajt az elmúlás, sepreget a szél,
a sírok között halkan hull a sok levél.
Kismadár száll a faágra és csicsereg,
jaj, meginduló fájó könnyünk lepereg!
Elfolynak a gyertyák, ahogy az életek.
Csak a füst száll, a fájdalmaink élesek.

Őrizzük meg szeretteink örök álmát,
lelkük a mennyekbe szállt. Hittel bízhatunk.
Dobjuk el a tettető álcát!